Titkos kert

 

"Egy varázslatos kertben jártam. Egy kis szelet paradicsomban, ahol virágokba burkolózva tudunk távol lenni a Világ gondjaitól. Itt végre önmagunkra koncentrálhatunk és kizárhatunk minden mást, amit érdemesebb a kerítésen kívül tartani. Ennek a rejtekhelynek sok-sok szeglete van, ahol a szemünket megpihentethetjük, belefeledkezhetünk a pillanatba. A régi falaknak, ajtóknak, bútoroknak saját történetei vannak. Szavak nélkül is mesélnek nekünk, amikor rájuk ülünk, kihúzzuk fiókjukat, vagy csak kedvesen leporoljuk őket. Az üvegházban kellemes meleg van egész évben, a fény csak úgy szikrázik a benne élők nagy örömére. A tavasz a karmester ebben a zengő-bongó kertben, az ilyen helyeken szoktak a csodák megtörténni.

Azokon a napokon, amikor a nap szépségesen süt, és meleg szél lengedezik, tündér bújik elő. Alkalomhoz illően felölti legszebbik ruháját, kicsinosítja magát, aztán aranyporból tortát süt a vendégeinek. Tavaszi virágokból csokrot köt magának, a fák leveléből égkövet varázsol. Azt viseli az ünnepségen finom, kecses ujjain. A méhek húzzák a vonóikat, a rigók fuvoláznak, a tavaszi szellő pedig mély hangon nagybőgőzik. Így ütik el az időt kellemesen, miközben a nap fényei egyre melegebbé válnak, majd nyugovóra térnek."

Tóth Anikó (tthan's brides)

koncepció, dekor / Tóth Anikó, tthan's brides
helyszín / Mindszentkálla, magánház
ruha / Bálint Sára, Balint Sara Knit/Wear
modell / Hermán Fanni
smink / Szlameniczky Zita, Szlamizita
haj / Kornél Herbert, Kornel Hairbert
torta, desszertasztal / Horváth Alexandra, Egy csipet torta
dekor, virág / Pakó Petra, Wedding Project Budapest , Art Flora Virágbolt
ékszer, dekor / Ripszám Ágnes, dimesso
grafika, akvarell / Ripszám Eszter
feliratos tányér / Hitka Viktória
fotó / Csomor Petra, Sólyom Balázs, Just Stay Natural
 

További képekért és a beszámolóért látogass el a tthan's brides oldalára!